2011. október 7., péntek

Csöcsfest (Oktoberfest)

Oktoberfest
A mai napon a "híres" müncheni Oktoberfestről osztom meg élményeimet. Ez a világ legnagyobb népünnepélye, évente kb. 6-7 millió ember látogatja meg a 2 hét alatt, idén 7,5 millió liter sört adtak el. 1810-ben rendezték az elsőt, amikor egy bajor király összeházasodott a hercegnőjével, és meghívták rá egész Münchent. Kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is megrendezik ezt a tényleg hatalmas parasztvakítást. Olyan az egész, mint a korábban már elmesélt fesztivál annyi különbséggel, hogy ott nem voltak sátrak és olcsóbban ki lehetett jönni. Itt viszont csak a München határain belül főzött sört lehet árulni. Több százezres tömeg, méregdrága árak (1 liter sör 8-9, egy kisebb sültcsirke 9, egy perec 4-5 EUR), maskarába bújt emberek. Mégis miért jön ide több millió ember??

A város jelentősen profitál a rendezvényből, mivel a milliónyi ember nemcsak a fesztiválon költ, hanem szétnéz a városban is, ahol pedig ezernyi pénznyelő helyet talál az ember magának. Rengeteg turista jön ide ilyenkor, kicsit olyan már, mint nálunk a Sziget: inkább nemzetközi rendezvény lett, mintsem hazai, sok külföldivel. Még az amerikaiak is ismerik az Oktoberfestet, ami nagy szó, és egyben jelzi a rendezvény vonzerejét. A belépés ingyenes a területre, a 42 hektáros központi elhelyezkedésű Theresienwiese-re, ahova természetesen metróval is lehet jutni. Már belépni is nehéz, annyi ember állja az utamat, a biztonságiak éberen figyelnek.

Vásári forgatag a főutcán, háttérben az óriáskerék
A legnagyobb sörsátor 10 ezer férőhellyel
Gyerekjátékok
Csábító illatok minden sarkon
Japán turista, bajor népviseletben,
testének része a fényképező
A fesztivál üzleti modellje viszonylag egyszerű: gyere be ingyen, hozd a barátaid, üljetek be sátorba reggeltől estig, egyetek-igyatok és üljetek fel a bolondkocsira is párszor. A helyi kereskedők is teljesen ráálltak a rendezvényre. A városi boltokban lehet kapni rengeteg szuvenírt, helyi népviseletet (férfiaknak Lederhosen inggel, hölgyeknek Dirndl). Ezért lehetett látni például japán turistákat helyi népviseletben. Egyébként eszméletlenek! Minden nevezetességnél, ahol eddig jártam legalább egy tucat volt belőlük. Amikor meglátja őket az ember, olyanok, mint egy külön faj. Rugalmas mozgásukkal kitódulnak a buszból, lefotózzák az objektumot több szögből, megkérnek valakit, hogy fotózza le őket az adott tárggyal, majd a küldetést teljesítve visszaszállnak a buszba, és mennek a következő, az útikönyvük által diktált látványossághoz. Szigorúan követik a könyv utasításait, a térképen számozott látnivalókat - ha van rá lehetőség - emelkedő számsorrendben nézik végig. A lényeg, hogy még mindig borzasztóan furák nekem.

A bejegyzés címéből adódóan rengeteg sok szép lány megfordult a helyen. A női bajor népviselet, a Dirndl elég jól kiemeli a kebleket, ezért sok szép példányt lehetett lencsevégre kapni. A képeslapok között is voltak olyanok, amik külön felhívják a figyelmet a "csöcsökre". Egy ilyet küldtem is a koliba a fiúlevlistának.



Kedves német lányokkal
Pincér
Hogy miért jön ide ennyi ember a világ minden tájáról? Élményeket kapnak, finom söröket ihatnak (magasabb, 6% körüli alkoholtartalommal és megemelt cukortartalommal, 6-7 fajta sör), jókat ehetnek, a barátaikkal lehetnek. A vásárlóerő (legyen sok pénz nálad) igen fontos tényező, mert ha ez nincs meg, akkor egész végig azon feszülsz, hogy mennyi sört iszol meg, hol egyél a legolcsóbban. A baráti társaság megléte is nagyon fontos, bár egy jó társaságban a világ bármely pontján jól érzi magát az ember, még egy ilyen helyen is, mint az Oktoberfest.

Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy majdnem az utolsó napon látogattam el a rendezvényre, amikor a legtöbben voltak, ráadásul túl későn értünk oda a helyszínre, mert a többiek későn keltek fel, így nem tudtam bejutni sörsátorba sem, csak ha megkentem volna pénzzel a pincérnőt. (a sátrakban csak 100 ezer férőhely van) Ha le akarsz ülni valahova, akkor hétvégére foglalnod kell (több száz euróért), a hétköznapok állítólag nem olyan vészesek, mert akkor az emberek nagy része dolgozik.


Zsúfolásig
Kommandósnak öltözött biztonságiak játsszák a rambót a sátraknál
Elég sok részeg embert lehetett látni. A sokat ivók általában eldőltek, elestek, hogy utána felsegítsék a többiek. Többen kijöttek hányni a sörcsarnokokból, de a verekedéseket is lehetett látni. Aznap a város három pontján is láthattam balhékat. A legsúlyosabb a főpályaudvaron esett, ahonnan bilincsbe verve vitték el a felbujtót. A német fiatalok eléggé agresszívvá válnak, ha sokat isznak, a fesztiválon pedig nincs megállás. A mentők is alig tudnak közlekedni a hatalmas tömeg miatt. Idén 777 alkoholmérgezést regisztráltak. Halálos áldozat persze nem szokott lenni, kivéve az 1980-as bombamerényletet, ahol 13-an meghaltak, 200-an megsebesültek.

Király hely!
Az éjszakáimat a költségcsökkentés érdekében az Audiban töltöttem a hálózsákomba meghúzódva. Lehajtottam a hátsó üléseket, a kalaptartót behúztam, hogy ne tűzzön rám a nap, és ne lássanak a járókelők. Egészen jól aludtam, nektek is ajánlom túlélési megoldásként. Amikor az Oktoberfest utáni reggelen arra keltem, hogy pisilnem kellett, elég kellemetlen volt. Nagy nehezen felkaptam a nadrágomat csúszó-mászó mozgással, kimentem egy fához álmos fejjel. Ügyeltem rá, hogy senki ne lásson, de a végére a másik oldalról meglepett egy csoport népviseletes német; még idejében sikerült elraknom. Armando hotelszobájában zuhanyoztam, tisztálkodtam, így ezt is sikerült megoldani gond nélkül. Szóval spóroltam legalább 60 eurót, vagy még többet, mert ilyenkor csak elég drágán lehet szállást találni.

Mostanában nem hiszem, hogy megyek Oktoberfestre, nem vagyok része a célcsoportnak. De örülök, hogy erre a helyre is ellátogathattam!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése